CSR Best Practice díjat nyert a TV2 Csoport

Elismerésben részesült a TV2 Csoport társadalmi felelősségvállalási elkötelezettsége. A vállalat CSR Best Practice díjat nyert - elsőként a hazai médiumok közül.

Idén is díjazta a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) a vállalati felelősségvállalás hazai példaértékű gyakorlatait. A szövetség 2014-es CSR Best Practice díjának egyik nyertese a TV2 Csoport, mely ráadásul elsőként kapta meg az elismerést a magyar médiumok közül.

A TV2 Csoport a médiapiac egyik legerősebb szereplőjeként kötelességének tekinti, hogy kivegye részét a társadalmunk számára fontos problémák kezelésében. Vállalati stratégiájába szervesen illeszkedik CSR filozófiája, melyet a „TV2 a Jövőért” koncepcióban foglalt össze. E koncepció részeként 2013-ban elindította „Süss fel nap!” elnevezésű nagysikerű saját programját, valamint olyan belső kezdeményezéseket, mint például a „Zöld iroda” és a „Családbarát munkahely”. A TV2 Csoport emellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy médiaerejét külső kezdeményezések támogatására is felhasználja, és elkötelezett olyan programokkal kapcsolatban, melyek a fenntarthatósággal és média-edukációval kapcsolatosan fejtik ki tevékenységüket.

Yvonne Dederick, a TV2 Csoport társtulajdonosa, ügyvezető igazgatója a CSR Best Practice díj kapcsán elmondta:

- A TV2 Csoport tulajdonosai és menedzsmentjének tagjai hisznek abban, hogy „TV2 a Jövőért” törekvésükkel, a vállalat piaci pozíciójával arányosan hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez, és egy jobb, élhetőbb Magyarország megteremtéséhez. A vállalat fontosnak tartja, hogy a hazai tartalomszolgáltatás egyik legjelentősebb szereplőjeként fel tudja hívni a figyelmet olyan helyi ügyekre, amelyek megoldása a magyar társadalom sikerét biztosítja.

A Magyar PR Szövetség 2007-ben hirdette meg első alkalommal a vállalati felelősségvállalás hazai példaértékű gyakorlatait bemutató CSR Best Practice pályázatot. Az elmúlt néhány évben számtalan kiváló és követendő példát ismerhetett meg a hazai közönség nemcsak a multinacionális cégek, de a hazai nagyvállalatok, illetve a kis- és középvállalkozások szektorából is. A szövetség olyan gyakorlatokat díjaz, melyek megvalósítják a felelős működés elvét, az etikus üzleti magatartás folyamatát a napi működésben és üzleti döntései tükrözik a fenntartható fejlődésre való törekvést, társadalmi érzékenységet.

Katt a képre a galériáért!

 

 

Címkék:

2014. október 3. 9:19



© 2017 TV2 Zrt.
POWERED BY NEOPORT CORE CMS