Stressz a munkahelyen

"Az egészséges munkahelyen kezelik a stresszt"

 

Az előfordulási arányokat tekintve a stressz számít Európában, a második leggyakoribb munkával kapcsolatos egészségügyi problémának, rögtön a váz- és izomrendszeri rendellenességek után - derült ki az Európai Munkabiztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által végzett felmérésből.

A statisztika szerint maga a munkahelyi stressz a munkaidő-kiesések 50-60 százalékánál mutatható ki a háttérben, ami egybecseng azzal az adattal, hogy a megkérdezett alkalmazottak 51 százaléka szerint mindennapos jelenségnek tekinthető a munkával kapcsolatos szorongás, feszült lelkiállapot.

Az okokat tekintve pedig a válaszadók közel háromnegyede jelölte meg a munkahelyi szorongás kiváltó tényezőjeként az átszervezés, illetve a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanságot. A túlzott mértékű munkaterheket és a túl hosszú munkaidőt a megkérdezettek 66 %-a minősítette stresszforrásnak, a munkahelyi megaláztatásokat, illetve zaklatást pedig 59 százalékuk. A felmérés arra is rámutat, hogy az európai válaszadók negyven százaléka véli úgy, hogy saját munkahelyén nem kezelik megfelelően a szorongás problémáját... 

Talán épp ezért az Európai Bizottság "Az egészséges munkahelyen kezelik a stresszt" mottóval  egy - két éven át tartó - átfogó kampányt indított a munkahelyi stressz okozta problémák jobb kezelésére (ennek részeként készült a kutatás is egyébként), amely keretein belül ahhoz kívánnak támogatást nyújtani, hogy a munkaadók, vállalati vezetők és a dolgozók, illetve az őket képviselő szervezetek "találjanak egymásra" az ilyen gondok enyhítésénél.

A TV2 - jócskán megelőzve az Európai Bizottságot - immáron  haramadik éve elkötelezetten igyekszik tenni a munkahelyi stressz negatív hatásai és követezményei ellen, beleértve a preventív akciókat (irodai masszázs, thai chi, colorplay/életöröm tréning stb.) éppúgy, mint a konkrét orvosi segítségnyújtás elérhetőségének növelését (emelt szintű FEÜ ellátás, kéthetente orvosi vizsgálat, TV2 patika,TV2 életmentő (defibrillátor) képzés, stb.).

Bízunk benne, hogy ezek a programok és lehetőségek valóban segítenek megőrizni az egészséges egyensúlyt test és lélek között.

Forrás: profession.hu


 

Címkék:

2014. szeptember 22. 14:00



© 2017 TV2 Zrt.
POWERED BY NEOPORT CORE CMS