Ha áll, jobban megy?

Az ülőmunka hosszútávon káros az egészségre


Csak gondaljunk bele, ha a sok üldögélést a munkahelyen, otthon, a buszon vagy a kocsiban összeadjuk az alvásidővel, az azt jelenti, hogy akár 19 órát is mozgás nélkül töltünk egy nap!

Ráadásul – és ez már évek óta kutatások és cikkek garmadájának témája – az ülőmunka hosszútávon kifejezetten káros lehet az egészségre. Nem véletlen, hogy sok helyen előírás (bár gyakran nem életszerű), hogy a monitor elől óránként tíz percre fel kellene állni, vagy akár ülve tornáztatni az elgémberedett tagokat. De vajon az állva végzett irodai munka elősegíthetné-e az egészségmegőrzést?

A mozgásszervi problémákon túl ugyanis a szív és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, sőt egyes kutatások szerint a rák kockázatát is növeli a túl sok ülés. És egyáltalán nem biztos, hogy mindezt kiegyenlíti az, ha egy héten néhányszor aktívan mozgunk munkaidőn kívül. Ha valaki „csak” három-négy órát állva töltene egy nap, mondjuk a munkahelyén, akkor az annyi aktivitást jelent egy év alatt, mintha 10 maratont futna le az illető.

Tehát a megoldás, úgy tűnik, abba az irányba mutat, hogy az irodai színtéren kellene valamit változtatni - ez azonban nem mindig egyszerű. Adott esetben át kell alakítani az iroda egész struktúráját, ami nem kevés pénzbe is kerülhet.

A Google londoni irodájába beszerzett már jónéhány, álló munkavégzést támogató irodai alkalmatosságot, Dániában pedig kötelezővé tették a munkáltató számára, hogy a munkáltatónak fel kell ajánlania a munkavállalói számára az ülő/álló lehetőséget. De a General Electric egyik üzemében is már elkezdtek azon gondolkodni, hogy választási lehetőséget adnának a munkavállalóknak, beállítanának néhány íróasztalt, amelyek állómunkához lennének alkalmasak. Ahogy azonban egy nagy multinál szokás, szükség van költségkalkulációkra, kimutatásokra, amelyek igazolják, hogy a cég egy ilyen beszerzéssel jobban jár, mint a mozgásszervi bántalmak miatt kieső munkaidő, és betegszabadság finanszírozásával (egy ilyen asztal nem olcsó, 110 és 185 ezer forint között kóstál az ára).

Ergonómiával foglalkozó szakértők szerint azonban, mivel a változás nem fog egyik pillanatról a másikra jönni, ráadásul nem is biztos, hogy minden munkahelyen alkalmazható az állvadolgozás, így inkább arra kellene bíztatni az alkalmazottakat, és ezért tesszük ezt meg most mi is, hogy

  • kerüljük a hosszan tartó statikus munkavégzést (mert ez az ami igazán ártalmas!);
  • helyezzünk nagyobb hangsúlyt a váltogatott ülő-álló helyzetű munkavégzésre;
  • illetve a lehető legtöbbször mozduljunk meg munka közben: átkiabálás helyett menjünk át a szomszéd szobába, telefon helyett menjünkk át a szomszéd épületbe, és bátran használjuk a hosszabb utat és a lépcsőházat.

Ezek hatására nem csak a termelékenység növelhető meg, hanem javul a gondolkozás, erősödik a csapatmunka, nő a kreativitást, sőt a vércukorszint sokkal gyorsabban helyreáll például egy kiadós Mákivirág ebéd után.

Egyébként ne gondoljátok, hogy mindez új találmány. Volt a dolognak jónéhány úttörője az előző századokban is, így például Winston Churchill, Ernest Hemingway és Benjamin Franklin is szeretett állva dolgozni….

Forrás: hrportal.hu


Címkék:

2014. szeptember 22. 13:49



© 2017 TV2 Zrt.
POWERED BY NEOPORT CORE CMS