Régen felmentés, ma már szenvedély

Run&Fun - gondolatok a futásról Karagics Ildikó tollából

 

Allergia. Ez volt az egyetlen menekülő út, amivel el tudtam bliccelni középiskolában a futást. Úgy, hogy élsportoló voltam, tesi órán azonban csak vonszoltam magam, és a hideg is futkosott a hátamon a gondolattól (ha már én nem), hogy futni kell. Suli után persze edzésen nem volt menekvés. De ott is csak muszájból szedtem a lábaimat. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, UTÁLTAM futni.

Három évvel ezelőtt azonban, és önszántamból újra futni kezdtem. Fogalmam sincs miért. Először csak egy sziget kört. Sok megállással, pihenővel és sétával. Aztán pihenő nélkül. Aztán két kör és két hónap után a célban találtam magam 21 kilométerrel a hátam mögött. Közhely, de az érzés megfizethetetlen. Legyőzni magamat, a fáradtságot, a holt pontokat, a meleget, a térdfájást, az oldalszúrást, az unalmat és minden akadályt, ami csak egy futó átélhet. És kimondani: megcsináltam, lefutottam a félmaratont! Én! Pont én, aki felmentést kért futás alól…

A harmadik „futószezonom” első állomása most vasárnap, a Vivicittán volt. Hosszas vívódás után a 10 kilométeres távra neveztem be. És hogy azért meglegyen a magam kis kihívása a cél, az volt, hogy egy órán belül lefutom. A hivatalos végeredmény: 53:48. Juhéj!

Ismét legyőztem magam. És fogalmam sincs még hány futót. De nem a másokkal való versengés a cél, vagy a lényeg. Látni azt, hogy nem látod a futósor végét, ami kígyózik át a városon. Látni azoknak az embereknek - történetesen több kollégának is az arcát - akik talán most futottak először és ugyanúgy legyőzték magukat és a távot, ahogyan én először, három évvel ezelőtt. Látni újra és újra a sok szurkolót, akik érted, neked tapsolnak. Látni a testi és szellemi fogyatékkal élőket, akik ugyanúgy részesei az örömnek, mint bárki más. Látni azt, hogy egyre több barátod, ismerősöd teszi ki a közösségi oldalakra a fotóját vagy írja ki, hogy igen, megcsináltam, lefutottam!!! Tudni azt, hogy aki fél éve még tanácstalanul és önbizalom nélkül vágott neki a nagy „futósdinak” és ezer kérdéssel bombázott, „hogy te hogy csináltad”, most büszkén kürtöli világgá, hogy neki is sikerült. Ez picit talán az én, a mi érdemünk is…

És talán ez a legjobb az egészben. Hogy egyre többen (és köztük egyre több kolléga) már nem a felmentésért áll sorba, hanem a rajtszámért!!! Nekem valami ilyesmit jut eszembe a Vivicittáról, és a futásról.

Run&Fun!!!

 

Karagics Ildi

Címkék:

2014. szeptember 22. 13:43



© 2017 TV2 Zrt.
POWERED BY NEOPORT CORE CMS